Szövőráma lemezből
További képek
Ár:
5.250 Ft
Cikkszám: | lem-0106-2 |
Elérhetőség: | RAKTÁRON |
Készítsd el saját mintás kis kendődet, vagy lábosfogódat a szövőkeret segítségével. A saját készítésű ajándék nagyon sokat ér! |
HÁTTÉRINFORMÁCIÓ
Instrukciók a szövéshez:
A fonalból képezzünk hurkokat a szövőkeret peckeinek segítségével (A ábra alapján). A keresztszövésnél fűzzük át a szálat (vagy több szálat) váltakozva a hurkok alatt illetve fölött, a keret 4-es számú oldalától a 3-as felé (ahogy a B ábra mutatja). Folytassuk ezt addig, míg az összes pecken át nem hurkoltuk a fonalat.
Ha ez megvan lényegében kész van az edényfogónk, de fontos, hogy ne vegyük le addig a keretről, amíg be nem szegtük a széleit!
Szélek beszegése:
Egy szálat összefűzünk az egyik saroktól lévő 2. hurokkal (C ábra szerint), majd keresztül húzzuk a sarokban lévő hurkon. Ezután visszafűzzük a saroktól számított 3. hurokba, majd áthúzzuk a 2. hurkon. Ezt követően 4. és 3. hurkon bújtatjuk át, majd az 5. és 4. következik. Eszerint folytatjuk egészen addig, míg körbe nem érünk az utolsó hurokig, a keret 4. sarkában. Itt a szabad szálból hurkot képezünk (D ábra szerint), ami lezárja a szegést és egyben az edényfogó akasztójául is szolgál.
A játék tartalmaz egy 18 x 18 cm-es fém rámát, 7 színes anyag gombolyagocskát és egy horgolótűt.

Hasonló termékek
Vélemények
Erről a termékről még nem érkezett vélemény.
Írja meg véleményét!